Hírek, érdekességek

Christopher Templeton, a Washington Egyetem kutatója évek óta foglalkozik madárhangok megfigyelésével. Egy korábbi munkájából tudjuk, hogy a kormosfejű barátcinege (Poecile atricapillus) kétféle vészjelzést is használ: ha repülő ragadozó tűnik fel a színen, rövid, éles „szííít" rikoltással figyelmezteti társait, ha viszont ülő, nem mozgó ellenséget lát, „csik-a-díí-díí-díí" kiáltással jelez.

Abból, hogy a jelzés végén hány „díí" hang van - lehet egy-kettő, de lehet akár tizenöt is - következtetni lehet a ragadozó jellemzőire is. Máshogy reagálnak például a kicsi, mozgékony - és ezért veszélyes - törpekuvik megjelenésére, mint a nagyobb, lomhább - ártalmatlanabb - amerikai uhu felbukkanására.

Ülő, nyugvó ragadozó madár esetén a "csik-a-díí-díí-díí" kiáltás hatására a cinegék egy nagy csoportba gyűlnek, és megkísérlik elzavarni a betolakodót.

Templeton arra is kíváncsi volt, hogy a kormosfejű barátcinegével azonos helyen élő, hasonló méretű kanadai csuszka (Sitta canadensis) reagál-e valamiképpen a cinegék jelzéseire. Az ugyanis gyakorta előfordul az állatvilágban, hogy különböző fajok saját életük védelme érdekében odafigyelnek egymás vészjelzéseire, azonban ez még nem nevezhető valódi „nyelvismeretnek".

A kutató apró hangfalakat helyezett el olyan fák törzsén, melyeken csak csuszkák éltek, így a cinegék viselkedése nem befolyásolhatta a madarakat. Különféle barátcinege-vészjelzéseket játszott le, és döbbenten tapasztalta, hogy a csuszkák a jelzések finom árnyalataira is reagáltak, és pontosan úgy viselkedtek, ahogy a cinegék szoktak az adott kiáltás hallatán.

Ez azt jelenti, hogy a kanadai csuszka igen magas szinten elsajátította a barátcinegék „nyelvét". A kutató szerint mindenképpen tanult viselkedésről van szó, azonban egyelőre nem tudja, milyen módon tesznek szert a csuszkák erre a tudásra.

Forrás: www.fn.hu